Ázsia Thaiföld

Chiang Mai, ahol a kelet találkozik nyugattal

Őszintén szólva, hónapokkal az utazás előtt, amikor még csak a tervezés szakaszban jártam, nem igazán gondoltam, hogy annyira megfog majd ez a hely mint ahogy azt Chiang Mai a valóságban tette. Ha valaki járt már itt, biztos tudja 1miről beszélek. Aki még nem, annak megpróbálom leírni, hogy miért szerettem bele ennyire ebbe a városba, ám az igazság az, hogy ezt nem lesz könnyű, ugyanis Chaing Mai-nak leírhatatlan a varázsa.

Tradicionális thai épület.

Chiang Mai teljesen más mint a többi nagyváros

Délen minden a turizmusról szól és sokkal drágább az élet ahol sok helyinek csak egy nyugati pénzeszsák vagy. Bangkokban nagy a nyüzsgés és mindenki rohan, olyan mint minden más nagy világváros ezen a bolygón.

Igaz, Chiang Mai az ötödik legnagyobb város Thaiföldön, itt is van nyüzsi és turista is akad bőven, nem beszélve a rengeteg nyugatiról aki mind itt telepedett le. – Akkor mégis miben más?! – A városban mindenből annyi van, amennyi pont elég. Egy kis kelet és egy kis nyugat. 

Chiang Mai az “észak rózsája”, a kelet és a nyugat tökéletes keveréke. Élettel teli, de nem túlnyüzsgő. Modern, de nem szakít a több száz éves tradíciókkal. Közel van a természet, autentikus a légkör, olcsó és élhető.

Itt nincsenek fehér homokos tengerpartok, mégis sokan jönnek ide átutazóba és esnek rabul a város ellenálhatatlan varázsának. Sok emberrel találkoztam akik csak egy pár hétre érkeztek, de sokkal több lett belőle. Ilyen volt például Éva is, akivel egy langauge exchange esten ismerkedtem meg. Ő a francia barátjával együtt utazgatott, Chaing Maiban pedig eredetileg egy hónapot terveztek tölteni, ám már egy hét után eldöntötték, hogy abból lesz több is. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, azt válaszolta; nem tudja pontosan, de nagyon megfogta őket ez a leírhatatlan légkör. Hát, ezzel nem volt egyedül.

Aprócska, de hangulatos kávézó.

Barátságos közeg

A helyiek sokkal nyitottabak, műveltebbek és barátságosabbak mint eddig bárhol, ahol Thaiföldön jártam. Ezt a megérkezésem első pillanatától fogva éreztem. Az Airbnb-n foglaltam szállást nem messze a Night Bazaar-tól, körübelül 10 perc sétára az Old City-től. A Guesthouse egy hallgatag, ám igazán bűbájos, velem egykorú thai lány, Kanokwan és az anyukája vezetése alatt fut. A taxi kevesebb mint 10 perc volt a reptérről, mire megérkeztem ők már kint vártak az ajtó előtt nehogy eltévesszem és valahol máshol kössek ki, mint ahogy azt egy francia vendégük tette nem sokkal előttem. Őt is ugyanúgy kint várták mint engem, még integettek is neki, mire ő szívélyesen visszaintett és ment egy kört a könyéken a szállását keresve mielőtt rájött, hogy ezt csúnyán benézte.

Az öreglány jópofa volt, amolyan szókimondó típus, amit aztán alkalom adtán be is bizonyított. Többször is huncut módon utalgatott arra, hogy milyen helyes fiatalember vagyok, pont olyan amilyen az ő lányához illik. Ezt mind a lányán keresztül kommunikálva amit szegény elvörösödve fordított le nekem. Én meg persze jót szórakoztam a szitun. 

Utolsó előtti nap el is hívtam Kanokwan-t egy amolyan ebéddel és vacsorával egybekötött helyi idegenvezetésre, amire persze gondolkodás nélkül igent mondott. Kapva kaptam a lehetőségen és kihasználva a helyzetet gyorsan ki is fagattam a thai konyha rejtelmeiről. Az elején kicsit feszült volt a légkör, de aztán a nap közepére feloldódott ő is és én is. Később rávett, hogy menjek el vele egy helyi language exchange estre, amin aztán nagyon jól éreztem magam. Singhát szürcsölgetve komoly, mélyre ható párpeszédeket folytattam az angliát megjárt thai fiatalokkal a tradicionális angol ételkúltúra rejtelmeiről és a szar időjárásról. Gonosz, de felemelő erzés volt gúnyolodni a britteken. 

Isteni ételek

Ha még nem áradoztam eleget a thai konyháról, akkor ebben a cikkben kiélem magam. Chiang Mai minden thai ételimádó listáján alapvető tétel kell, hogy legyen. Nem tudok még egy olyan helyet, ahol ennyire olcsón ettem volna, ilyen finomat és ilyen jóízűen. Esti vásárok tucatjai, street food árusok minden sarkon, nem is említve a hétvégéken megrendezendő szombati és vasárnapi piacot. Ha valaki nem szereti a thai konyhát, finom western food is kapható, minden mennyiségben, meglepően alacsony áron.

Night Market, Chiang Mai.

Hívogató természet

Chiang Mai varázsa átnyúlik egészen a városon túl. Néha mindenkinek elege van a nyüzsiből és ilyenkor jól eshet kilépni a csendes természetbe. Chiang Mai egyedi ilyen szempontból, hiszen a városközpontól szinte karnyújtásnyira festői táj fogadja a természet szerelmeseit.

Festői kilátás a dzsungelekkel körülvett hegyekre.

Modern város ősi emlékekkel

Persze nem csak a barátságos légkör, a meseszép természet és a kiváló ételek járultak hozzá a város iránti szenvedélyes vonzalmamhoz. 

Fesztiválok, vásárok és az old city ősi romjai ellenálhatatlan varázst csempésznek a mindennapokba. Míg a városközpont 700 éves ősi buddhista templom romjai köré épült bohém stílusú könyvesboltok, ízléses coffe shoppok és elegáns üzletek színes kúltúrális kisugárzást kölcsönöznek. A város egyik oldalából a másikba negyed óra alatt elérhetsz a sárga biciklivel, amiket egy app segítségével bárhonnan felcsíphetsz és bárhova is mész, mindehol ehetsz valami különlegeset nem több mint 50 baht-ért. A városból kiérve az érintetlen természetbe csöppen az ember, hegyekkel és dzsungelekkel körülvéve. 

A rusztikus, ám mégis modern jelleg egyvelege, az éghajlat, a gyönyörű táj és a karakteres ételek örömteli fúziója az egyetemisták zümmögésével keveredett vidéki tempóban együtesen alkotják Chaing Mai ellenálhatatlan varázsát.

Sunday market, Chiang Mai.

Fotó kredit: Lone Traveler | Tiina.S/flickr

 

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Az email címedet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük.

*